Magyarországon készülnek az első szabad választásra, a sajtóban szélsőséges kirohanások is megjelennek. Ilyen például a Kolozsvárról Magyarországra települt Tamás Gáspár Miklós írása a Szabad Demokrata Szövetség /SZDSZ/ lapjában. "Ha nem az SZDSZ győz a választásokon, megjósolhatjuk, hogy itt nem lesz jogainak birtokában levő ellenzék, tehát nem lesz demokratikus kormány sem." "Szavazzatok ránk, akik nem kedvelitek Auschwitz, Recsk, Kolima, a Duna-Fekete-tenger csatorna huszadik századát." "Mucsa és félelem - vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út." /Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy Horthy-korszak? = Beszélő (Budapest), márc. 24./
1990. május folyamán
Az ötvenes évek elején öngyilkos lett Nagyváradon dr. Nyiszli Miklós, a Mengele boncoló orvosa voltam című dokumentum értékű könyv szerzője. Amikor öngyilkos lett, sokan azt gondolták, hogy Nyiszli nem tudott tovább "együttélni" auschwitzi emlékeivel. Jóval később derült ki, hogy Nyiszli a román hatóságok zaklatása elől menekült az öngyilkosságba. Meg akarta írni ugyanis a romániai zsidóság drámáját. Azokról a vérengzésekről akart írni, amelyeket tagadott minden román. - Ezután olyan könyvek születtek, amelyek tagadták a zsidóüldözést. Ennek egyik fő képviselője Oliver Lustig volt, aki Exceptie? Da, a fost o exceptie! /Kivétel? Igen, kivétel!/ című munkájában hamis képet festett a román politika makulátlanságáról. Ez a hang vált a hivatalos román ideológia alapjává. A romániai zsidóüldözés történetét híven megírta Matatias Carp háromkötetes munkájában /Cartea neagra suferientele evreilor din Romania, 1946 = Fekete könyv. A romániai zsidóság szenvedései/, amely Bukarestben jelent meg. Jellemző a könyv utóélete. A könyvet gyorsan indexre tették. A könyv példányait összeszedték, házkutatások során elkobozták, sőt a román titkosszolgálat emberei ellopták a példányokat a világ nagy könyvtáraiból. Carp ugyanis a valóságról beszélt a román propagandával szemben. Munkájában megállapította: "Ellentétben a legtöbb érintett európai állammal, Romániában annak a 450 ezer zsidónak a szenvedését, akik közül 350 ezret meg is gyilkoltak, nem a német kényszer idézte elő." A besszarábiai és a bukovinai mészárlásokat /1941 júliusában és augusztusában/ kizárólag románok követték el. /Ara-Kovács Attila: Antiszemitizmus és a romániai holocaust. = Erdélyi Magyarság (Budapest), máj. - 2. sz./
1993. szeptember 24.
Bányai Péter kifejtette, hogy a szélsőjobb a legnagyobb veszély. A szélsőjobb "egyre nyíltabban jelentkezik az RMDSZ-ben is. A legegyértelműbben Borbély Imre nyilatkozatában, Horthy Miklós temetésén való részvételével kapcsolatban." Borbély Imre, az SZKT alelnöke Horthy Miklóst tisztességes magyar embernek nevezte, aki összetartotta a magyar nemzetet. Bányai Péter idézte a népi írókat, akik elítélték a Horthy-rendszert, idézte Bibó Istvánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Teleki Pált. Borbély Imre azt írta: "A Horthy-temetés mérföldkő " Jelenlétemmel hozzájárulok ahhoz, hogy az erdélyi magyarság ébredjen fel." Bányai Péter személyesen is érintett, írta, mert nagyanyját Auschwitzban "elégették". Bejelentette, hogy nem vesz részt az SZKT ülésén, mert nem maradhat szövetségben olyan emberekkel, akik így gondolkoznak. Egyelőre felfüggeszti SZKT-tagságát és reménykedik abban, hogy megtisztítják az RMDSZ-t a szélsőséges jobboldaliaktól. /Bányai Péter: Vétkesek közt cinkos, aki néma (avagy miért nem veszek részt az SZKT marosvásárhelyi ülésén). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Borbély Imre nyilatkozata: szept. 14.
1993. november 12.
Szász János ismételten szembeszállt a mindinkább hivatalossá váló állásponttal, hogy Romániában nem volt zsidóüldözés. A romániai fasizmus 1940-1944 között Bukarestben, Iasiban, Besszarábiában, Bukovinában, Dorohol megyében, Odesszában és környékén, Transznisztriában mintegy 400 ezer zsidó polgárt pusztított el. Románia zsidóságának észak-erdélyi részét, 121 ezer zsidó polgárt az auschwitzi pokolba hurcolták. A 400 ezres adat nemcsak Matatias Carp Cartea Neagra /Fekete könyv/ című munkájában található, hanem a hivatalos okmányokban /katonai, csendőrségi stb./, a jeruzsálemi Holocaustot tanulmányozó intézet II. kötetében is ez szerepel. A román faji törvények, Goga, Gigurtu és az Antonescu-kormány zsidótörvényei kirekesztették a zsidóságot a társadalomból. /Szász János: Volt-e nálunk zsidóüldözés? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./
1996. november 12.
Erdős I. Pál grafikusművészre /Nántű, 1916. nov. 2. - Szatmárnémeti, 1987. nov. 17./ emlékeztek Szatmárnémetiben, aki nyolcvan éve született. Auschwitzból családjából csak ő tért haza. Nagybányán dolgozott, majd Szatmárnémetibe költözött. Számos könyvet ő illusztrált. Emlékkiállítással adóztak emléke előtt és nov. 5-én Szatmárnémetiben felavatták az emlékházat, amelyet még ő adományozott a városnak. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./
1995. január 23.
Iliescu elnök jan. 26-án, más államfőkkel együtt részt vesz az auschwitzi haláltábor területén az 50. évforduló alkalmából tartott emlékezésen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
1995. január 26.
Iliescu elnök jan. 26-án, Auschwitzba utazása előtt "felelőtlen lépésnek" minősítette Funar pártjának közleményét. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./A kormánypárt Oliviu Gherman pártelnök által aláírt közleménye szerint Funarnak, az RNEP elnökének a "kijelentései tévesek és szélsőséges árnyalatúak". Funar rossz szolgálatot tesz a román kormánynak. A kormánypárt fontolóra veszi az RNEP-vel való kormányzati együttműködés célszerűségét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
1995. február 4.
A Román Televízió vezetősége a magyar adás jan. 30-i egyik műsorát letiltotta. Az RTV vezérigazgatója, Dumitru Popa azzal indokolta ezt a döntést, hogy nem logikus Auschwitz kapcsán Antonescuról beszélni, mert Romániából nem deportáltak zsidókat a koncentrációs táborokba. - Iliescu elnök megfeledkezett emlékező beszédében az Antonescu-diktatúra tömeggyilkosságairól, amelyekről Hitler és Goebbels is elismerően nyilatkozott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4-5./
2000. december 28.
Dec. 27-én Kolozsvárra érkezett a Zsidó Hitközségek Romániai Szövetsége által szervezett Hanukiász, a nyolc napon át - a Hanukka-ünnep idején - tartó körút, amely az ország fontosabb városain vezet keresztül. A Deportáltak Emléktemplomában tartott ünnepségen jelen volt többek között Eckstein-Kovács Péter leköszönő kisebbségvédelmi miniszter, Boros János kolozsvári alpolgármester, Bogdan Cerghizan Kolozs megyei prefektus, Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A Halmos Katalin-vezette Talmud Tora kórus héber és jiddis nyelvű ünnepi dalokat adott elő. Beszédet mondott Dorel Dorian, a zsidó kisebbség parlamenti képviselője is. A zsinagógában Kallós Miklós, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az ünnepélyes gyertyagyújtás után Menáchem Hákohen, Románia főrabbija mondott beszédet. Kolozsvárnak fontos helye van a zsidó kultúrában, hiszen a város híres szülöttei között nagy írók, zeneszerzők, színészek, ismert chászid rabbik foglalnak helyet. Ha Romániának szüksége van kisebbségvédelmi miniszterre, azt jelenti, nincsenek rendben a dolgok a kisebbségek védelmét illetően - vélte Menáchem Hákohen. A judaizmus nem ismeri a bosszú, a megtorlás fogalmát, ezek a szavak nem is léteznek a héber szókincsben - mondotta a főrabbi. Emlékeztetett, hogy Kolozsvárnak hat zsinagógája volt, és 18 ezer zsidó élt abban a városban, amelyben ma már sokszor az imádkozáshoz szükséges tíz férfiből álló minján megalkotása is gondot jelent. Az amerikai Joint Distribution Commitee zsidó segélynyújtási szervezet romániai tevékenységét ismertette a továbbiakban Zwi Feine, a Joint romániai képviselője. A szervezet 1919-ben kezdte meg tevékenységét, majd megszakításokkal működött a második világháborúig. 1990-ben kezdte el újra tevékenységét Romániában. Menáchem Hákohen, romániai főrabbi a Szabadságnak elmondta, a zsidóság szent városának tartja azt a Kolozsvárt, amely félévszázaddal ezelőtti mártírjai révén vonult be a zsidó történelembe. /Salamon Márton László: A Hannuka gyertyácskái oltották el az auschwitzi krematóriumok lángját. A zsidóság szent városának tartja Kolozsvárt Románia főrabbija. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./
2000. december 30.
Vandálok garázdálkodtak dec. 27-én Bukarestben, a zsidó történeti múzeumban. Teodor Wexler, a romániai zsidó közösségek szövetségének tanácsosa szerint a délelőtti órákban két 30-40 év körüli férfi behatolt a múzeum épületébe. Sértegették a többnyire idős személyzetet, azt kérdezvén tőlük, "van-e a múzeumban auschwitzi szappan″. A nemleges válaszra a vandálok tettlegesen bántalmazták a személyzet két tagját, törtek-zúztak, majd elmenekültek. "A vandál cselekedet része egy szélsőséges kampánynak″, amely a zsidóság ellen irányul - jelentette ki a tanácsos. * Az azonnal riasztott rendőrség gyorsan a helyszínen termett s megkezdte a vizsgálatot. Klaus Fabritius államtitkár (Kisebbségvédelmi Hivatal) nyilatkozatban ítélte el a vandálok cselekedetét és kérte a hatóságokat, példásan büntessék meg a tetteseket, előzzenek meg bármely hasonló cselekedetet. /Vandálok a zsidó múzeumban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./
2000. június 26.
Volt egyszer egy Dés címen Singer Zoltán szerkesztésében, Tel Avivban magyarul, angolul és héberül megjelent kötet címe fejezhetné ki a leghűebben azt, ami az egykor Erdély-szerte egyik legerősebb közösségből, a dési zsidóságból megmaradt. Jún. 25-én Désen megemlékeztek a helyi zsinagóga 90 éves működésére, Paneth Jákov Élimelech rabbi hivatalba lépésének 70. évfordulójára, egyúttal a zsinagógával szemben levő Deportáltak Emlékművén egy, a náci haláltáborok túlélői kiszabadulásának 55. évfordulójára készült emléktáblát lelepleztek. Az ünnepséget Farkas József, a dési zsidó hitközség elnöke nyitotta meg, majd a holokauszt hat dési túlélője gyújtott gyertyát a fasiszta tömeggyilkosságok hatmillió zsidó áldozatának emlékére. Farkas József elmondta, hogy 1944 tavaszán Désen 4318, Szamosújváron 913 zsidó élt. (Jelenleg Désen alig húsz, Szamosújváron pedig egyetlen zsidó maradt.) A dési zsidóságot Auschwitzba szállították és elpusztították őket. Dr. Kallós Miklós, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke méltatta az egykor erőteljes dési zsidóság neves képviselőit. Romániában körülbelül tizenkétezer zsidó él. Az ünnepségen a Halmos Katalin vezette kolozsvári Talmud Tora kórus adott elő jiddis és héber nyelvű énekeket. /Salamon Márton-László: Emlékünnepséget tartott a hajdani Szolnok-Doboka vármegye székhelyének zsidósága. Volt egyszer egy Dés... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2001. szeptember 25.
A budapesti Pont Kiadó tulajdonosai, Szávai Géza és Szávai Ilona (a hetvenes években Gyergyószentmiklóson tanárkodó házaspár) szép könyvajándékkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárat. A pedagógusok által oly keresett Fordulópont című folyóirat összes száma mellett mintegy 25 címet tartalmazó magyar és román nyelvű könyvcsomaggal is kedveskedtek, olyan szerzők műveivel, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Mircea Nedelciu, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc. Az ajándékok között Szávai Géza műveiből is található négy, köztük a nagy visszhangot kiváltó Székely Jeruzsálem, továbbá a Párizsban élő, világhírű Tóth Imre matematikus és filozófus Zsidónak lenni Auschwitz után című esszékötete. /Bajna György: Ajándék a szülőföldieknek. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./
2001. december 15.
Nagy elismeréssel méltatta Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora) Tibori Szabó Zoltán könyvét /Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, Minerva Művelődési Egyesület, 2001/. Ebben a szerző az erdélyi zsidóság tragédiájáról írt. A második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdélyben 164 ezer zsidó élt. A magyarok kezén marad zsidók sokkal rosszabb sorsra jutottak, mint a hagyományosan idegengyűlölőnek és antiszemitának tartott románokén maradt hittársaik. A dél-erdélyi zsidóság csaknem érintetlenül megmenekült, Észak-Erdély zsidósága Auschwitzban kötött ki. Ezen ellentmondásos helyzetet vette számba a "nagy tiszteletnek örvendő erdélyi újságíró, Tibori Szabó Zoltán". Tibori Szabó tanulmánya cáfolta román nacionalisták beszámolóit, amelyeknek célja a Ion Antonescu marsall nácibarát rezsimje által a második világháború idején elkövetett gyilkosságok szőnyeg alá seprése. Miközben rögzítette a magyarok felelősségét közel 600 ezer zsidó megsemmisítéséért, leleplezte a románok "humanizmusát" a magyarok "barbárságával" szembeállító román nacionalistáknak próbálkozásait. Az Antonescu rehabilitációjáért küzdő románok már az 1980-as évek közepétől kezdődően nagyjából két idős és személyesen érdekelt egyén kitalált mentési akcióira alapoztak. Ezek dr. Mosche Carmilly-Weinberger, Erdély fővárosa, Kolozsvár kisszámú neológ hitközségének egykori főrabbija, illetve Raoul Sorban román festő és egyetemi tanár, akit 1986 novemberében Népek Igazának ismertek el, s aki később Antonescu rehabilitálásának bajnokává vált. Az említett két személy által kreált mítoszok és legendák leleplezésével Tibori Szabó a történelmi igazságot segítette. A könyv többnyelvű könyv- és cikkbibliográfiát is tartalmaz, amely az 1984 és 2000 között Romániában megjelent, a magyar holocausttal foglalkozó írásokat veszi számba. /Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora): Élet és halál mezsgyéjén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2002. július 27.
Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./
2002. július 30.
Gyermekkori élményeinek, illetve az auschwitzi deportálás tragédiájának felelevenítését jelentette Elie Wiesel számára júl. 29-én a szülővárosába, Máramarosszigetre történő látogatása. - Ami akkor történt, az nem az Önök felelőssége - mondta Elie Wiesel a város lakóinak. Elie Wiesel, aki 1986-ban Béke Nobel-díjat kapott, Máramarosszigeten született 1928-ban. Családját 1944-ben deportálták a náci lágerekbe. Elie Wiesel túlélte a koncentrációs táborokat. Először 1964-ben tért vissza Máramarosszigetre. Wiesel ezévi látogatása Ion Iliescu államfő kezdeményezésére történt. A cél: az Elie Wiesel Emlékház felavatása. /Elie Wiesel újból hazalátogat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./
2002. augusztus 10.
Az első kötetes Papp Annamária újságíró könyvében /Szögesdrót. Kaláka könyvek, Háromszék Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001./ szembeállította a nyugati szövetségesek fogságában, illetve a szovjet-orosz lágerekben eltöltött esztendőket. Kötetéből kiderül, hogy mekkora volt a különbség az ún. keleti és nyugati fogság között, s az is érthetővé válik, hogy a háború végső szakaszában a honvédek miért igyekeztek mind nyugatabbra, hogy inkább a franciák, angolok vagy amerikaiak fogságába essenek, és lehetőleg ne a szovjetek karmaiba. Kötetéből megtudható, milyen a sarki mélyhűtőben kilenc évig tartó fogság, milyen az út Auschwitztól Szibériáig, hány szökési kísérlet után lehet szabadulni, hogyan lehet kétszer is az oroszok fogságába esni. A könyvet teljesebbé teszik a fogságban írt naplórészletek és levelek, helyszínen készített rajzok és fényképek. /Benkő Levente: Szögesdrót, ami összeköt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 10./
2002. október 11.
A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat a svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte oda "munkásságáért, amelyben a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait mutatja fel". "Kertész Imre munkássága azt kutatja, lehetséges-e még az egyéni lét és gondolkodás egy olyan korban, ahol az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek" - fejtette ki indoklásában az akadémia. Kertész számára Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modern világ az emberi lényt veti - folytatódik az indoklás. Kertész Imre az első a magyar irodalomban, akit Nobel- díjjal tüntettek ki. A díjat december 10-én veheti át, a hagyományoknak megfelelően az Alfred Nobel halálának évfordulóján tartott ünnepségen. Kertész Imre 1929-ben született, 14 éves korában megjárta Auschwitzot. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948-1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás volt, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regénye a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté. A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre, amennyiben főszereplője a gyermektelen és ezáltal befejezett sors mellett dönt. Írásainak fő témája a XX. század szörnyűséges története, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség. További művei: A nyomkereső, A kudarc, Detektívtörténet, Jegyzőkönyv, Az angol lobogó (elbeszélés), Gályanapló, A holocaust mint kultúra (esszé), Valaki más: a változás krónikája, A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít - többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre. 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat, 1992-ben Soros- életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásáron nagydíjat kapott, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek (Pour le Mérite), amely a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés. /Magyar írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./
2002. október 21.
Nem tekintem a magyar nemzet képviselőjének a szélsőséges jobboldalt - jelentette ki a Nobel- díjas Kertész Imre azon a fogadáson, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége adott tiszteletére okt. 19-én Budapesten. Megfogalmazása szerint: "nincs olyan európai ország, ahol négy százaléknyi őrült ne lenne". Utalt arra, hogy Magyarországon politikailag két front áll egymással szemben, s véleménye szerint ez a hasadás természetellenes. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy az irodalmi kitüntetés felemeli a magyarországi zsidókat. A Nobel-díj azt jelzi: mindig kell, hogy legyenek szilárd, ércnél maradandóbb emlékeztetők, amelyek hírül adják, hogy az Auschwitzok megengedhetetlenek. "A csendőrmítosz ápolói, a nyilasok utódai, az Árpád-sávos lobogóval felvonulók - akárhogy akarják is - nem számíthatnak a történelem megbecsülésére" - mondta. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke úgy vélekedett: a Nobel-díj kimondatlan és megkésett bocsánatkérés a világ jobbik felétől. Bizonyítja "élet és halál nagy urainak, hogy soha el nem évülő bűnt követtek el", s bizonyítja leszármazottaiknak, hogy nem elég azt mondani: bocsánat, tévedtünk. Az ünnepségen Kertész Imre felesége felolvasta azt a levelet, amelyben Izrael állam elnöke fejezi ki gratulációját népe és saját maga nevében. Írása szerint, Kertész Imre életműve felkeltette a világ figyelmét az emberiség talán legsötétebb korszaka, a zsidó holokauszt iránt. Az eseményen a meghívottak közül jelen volt Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára, Judith Varnai Shorer Izrael állam budapesti nagykövete, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is. Kertész Imre a hét végén több helyen is dedikálta könyveit, majd okt. 20-án, vasárnap visszautazott Berlinbe. (Az MTI nyomán) /Kertész Imre fogadása a Mazsihisznél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./
2002. november 8.
A Svéd Királyi Akadémiához, Nobel-díjra nem Magyarország, hanem Németország terjesztette fel Kertész Imrét. Így már érthető, hogy a magyar Nobel-díjas miért nem az, aki elevenen él a magyar irodalmi köztudatban. Magyarországi olvasókhoz magyarországi tartózkodás kell - Kertész évek óta Németországban él - , ékesen bizonyítja ezt Bodor Ádám esete, aki hiába volt nagyszerű író Erdélyben, mert csak azóta állandó szakdolgozati téma az ELTE-n, mióta megírta Pesten(?) a Sinistra körzetet. A Svéd Akadémia ítélete azt jelenti, hogy Kertész Imre nemcsak a világ legjobb írója, de stílusban, írói technikában lekörözi az összes élő magyar írót, jobb, mint Nádas, jobb, mint Eszterházy, Krasznahorkai, Bodor Ádám és Grendel Lajos. Főműve, a Sorstalanság (1975) jobb, mint Nádas 1977-ben megjelent Egy családregény vége című regénye. Oda az egyetemek biztos mércéje. A díj odaítélése nem irodalmi szempontok, hanem a téma alapján történt. Kertész Imre témaválasztása (a holokauszt) teljesen érthető választás. Rettenetes gyermekkori élmény: az auschwitzi haláltábor az írás "ihletője". "(Vajon Sütő Andrásnak vagy Beke Györgynek adtak volna-e Nobel-díjat a kisebbségben élő magyarok elsiratása miatt...)". A művelt Nyugat számára ezután a magyar irodalmat Kertész neve fogja beragyogni, és nem azokéi, akiket oly nagyon szeretek - írta Orbán Kinga. /Orbán Kinga: Valaki más. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./
2002. december 9.
Auschwitz bizonyos értelemben felfüggesztette az irodalmat, Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik és mind a mai napig tart - mondta az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a stockholmi Svéd Akadémián tartott előadásában, dec. 7-én. Kifejtette, hogy a "holokausztnak nevezett kérdéskört" sohasem tekintette a németek és a zsidók feloldhatatlan konfliktusának, és sohasem hitte, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezetéről van szó. - A holokausztban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott - mondotta. Meggyőződése, hogy az Auschwitz után magára maradt embernek "kitartó, ám láthatatlan etikai munkálkodással" napról napra meg kell teremtenie az új európai kultúra értékeit. Kifejtette: lehet, hogy Nyugaton, egy szabad társadalomban nem lett volna képes megírni a Sorstalanság című regényt. Az 1956-os forradalom leverése után - elsősorban nyelvi megfontolások alapján - úgy döntött, hogy Magyarországon marad, ahol megfigyelhette, hogyan működik egy diktatúra. Valamennyi végzős svéd gimnazista ingyen megkapja az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre főművének, a Sorstalanságnak egy példányát a Norsteds Kiadótól - közölte a Stockholm City című napilap. /Auschwitz igazi problémája. Kertész Imre a Svéd Akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./
2002. december 11.
Székelyudvarhelyen a szombatfalvi református egyházközség lelkésze, Hegyi Sándor minden év decemberében megszervezi a Csereháti Napot, arra emlékezve, hogy 1997. dec. 9-én hatalmi erőfitogtatással, csendőrök és páncélkocsik segítségével a városban, Csereháton félkész állapotban lévő épületet elfoglalták a görög katolikus apácák. - A csereháti iskola kérdése csak akkor fog megoldódni véglegesen, amikor az egész Székelyföld ügye rendeződött, amikor e területnek regionális parlamentje, kormánya lesz, svájci és dél-tiroli minta szerint - mondta egyebek között Szász Jenő polgármester az épület erőszakos elfoglalásának ötödik évfordulóján tartott istentisztelet utáni megemlékezésen. - Az az igazi zsidó, akinek fáj Auschwitz, az az igazi magyar, akinek fáj Trianon, az az igazi uvdarhelyi, akinek fáj a Cserehát - mondta Szakáts István Péter tanár, író. Kincses Előd ügyvéd a csereháti pereskedésekről számolt be, amelyek még nem értek véget. Hegyi Sándor kemény szavakkal bírálta az RMDSZ-t, mert "koalíciós párt lett" és a parlamenti képviselőket is, mert semmit sem tesznek, hogy kedvezően rendeződjön a csereháti iskola ügye, ahová most szép csendben az ország messzi tájairól gyermekeket telepítenek. Szász Jenő polgármester egyebek között elmondta: nem szűnt meg az esélye annak, hogy a helyi önkormányzat visszavásárolja az épületet, ha az új magyar kormány tiszteletben tartaná az Orbán-kormány ígéretét. Ez ügyben a közelmúltban levelet írt mind a négy parlamenti párt vezetőinek, Medgyessy Péter kormányfőnek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is. "Árulók a határon innen és túl is vannak, s politikai cinizmus az, ahogyan a magyar miniszterelnök az RMDSZ-es csúcsvezetőséggel együtt ünnepelte december elsejét a román miniszterelnökkel" - mondta Szász Jenő. A baróti Márton György hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, "akit olyan RMDSZ-esek vesznek körül, akik Elena Ceausescu vízhordói voltak". A részvevők többsége a rendezvény végén aláírta a Hegyi Sándor által felolvasott felhívást, amelyben tisztségükből való lemondásra szólították fel Borbáth István és Ladányi László helyi tanácsosokat. /Fülöp D. Dénes: Öt év alatt sem oldódott meg a csereháti ügy. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./
2002. december 11.
Kertész Imre, a magyar irodalom első Nobel-díjasa 2002. dec. 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján vette át Stockholmban a rangos kitüntetést. Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. Zsidó származása miatt alig 15 évesen, 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, ahonnan 1945-ben szabadították ki. Kertész Imre első regénye, a Sorstalanság csak többévi várakozás után jelenhetett meg. Mikor a regény 1975-ben végre napvilágot látott, teljes csend fogadta. Ezt a tapasztalatot írta meg a szerző A kudarc-ban (1988). A trilógia harmadik része a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990). Más prózai műveiben is (A nyomkereső. Detektívtörténet - kisregények, 1977; Az angol lobogó - elbeszélések, 1991) Kertész a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorselemzését adta. 1992-ben jelent meg a Gályanapló című kötete. A Valaki más: a változás krónikája (1997) folytatja ezt a belső monológot, 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Kertész Imre előadásait és esszéit tartalmazzák A holocaust mint kultúra (esszék, 1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (monológok és dialógok, 1998), valamint A száműzött nyelv (2001) című kötetek. /Máté István, MTI-Sajtóadatbank: Kertész Imre, az első magyar irodalmi Nobel-díjas. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./
2003. május 8.
,,Engem már az sem érdekel, ha meggyalázzák, elég volt nekem az, ami az utóbbi négy napban történt." - fakadt ki Sauber Bernat, a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke a máj. 4-én, felavatott holokauszt-emlékmű körül kirobbant botrány kapcsán. Razvan Theodorescu kulturális miniszter a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség képviselői által elfogadott Remember Holocaust felirattal nem elégedett meg, hanem egy román nyelvű szöveg társítását kezdeményezte, és ebben kérik számon ,,a magyar fasiszta kormányon" a 6000 marosvásárhelyi zsidó elpusztítását. Ez nem a miniszter magánvéleménye, hanem az egykori román állam és a román kormány zsidók ellen elkövetett történelmi bűneinek az áthárítása a köztudatban a magyarsággal azonosítható magyar kormányra, szögezte le Sylvester Lajos. Tény, hogy magyar kiugrási kísérletet megakadályozó szándékkal a németek által megszállt Magyarországon Észak-Erdélyből 1944 májusában és júniusában 151 180 zsidót deportáltak, akiket a németek Auschwitzba szállítottak, és közülük mintegy 16 000 élte túl a haláltábor borzalmait. Romániában viszont már 1941-ben hozzáláttak a zsidók tömeges kiirtásához - egy évvel korábban, mint ahogyan a náci Németországban hivatalosan is elfogadták a ,,végső megoldást", a zsidóság teljes elpusztításának ördögi tervét. 1941 és 1942-ben sor került az észak-moldvai (Iasi, Dorohoi) és a bukaresti pogromokra, a transznisztriai térségben a bukovinai és a besszarábiai zsidókkal végeztek, a teljességében még fel nem göngyölített tömeges zsidógyilkosságoknak mintegy 300 000 személy esett áldozatául. Az akkori Románia területén elkövetett háborús bűnökért az ország vezetőjének, Ion Antonescu marsallnak halállal kellett bűnhődnie, akire Marosvásárhelyen még ma is a nevét viselő utca emlékeztet. Egyesek még mindig úgy gondolják, hogy az elődeik által elkövetett bűnöket teljes mértékben a romániai magyar kisebbség nyakába lehet varrni, kegyeleti megemlékezés és emlékműállítás ürügyén Marosvásárhelyen a románságot újra a magyar lakosság ellen hergelik. Sylvester összegezte: A marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű román nyelvű feliratozása, a zsidóüldözés teljes felelősségének az akkori magyar kormányra hárítása és Wass Albert két, nem is köztérre állított szobra, a székelyföldi régió vagy a székelyföldi autonómia ellen indított hisztériakampány, a Székelyudvarhelyi Fórum ellen kezdett hatósági eljárás között az összefüggést nem nehéz észrevenni. /Sylvester Lajos: ,,Az sem érdekel, ha meggyalázzák..." = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./
2003. május 10.
Megjelent Banner Zoltán Erdős I. Pál című monográfiája a Szatmári Megyei Múzeum kiadásában. A könyv tartalmaz közel száz reprodukciót is a művész alkotásaiból. Erdős I. Pál az egyetemes magyar grafika jelentős személyisége. A művész rajztudásának köszönhette, hogy 1944-ben Auschwitzban átvészelte a láger borzalmait, majd 1945-ben hazatér Szatmárra. /(bi): Monográfia Erdős I. Pálról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 10./
2003. június 14.
A román kormány határozottan leszögezi, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt - hangsúlyozta a román kormány legutóbbi ülése után kiadott közlemény. A kormány jún. 12-i ülésén jóváhagyta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Román Országos Levéltár kötött az Egyesült Államokban működő Holokauszt Emlékmúzeummal. A román kormány "támogatja azokat a kutatásokat, amelyek az Európában történt holokauszt jelenségét igyekeznek feltárni - egyebek között a román archívumokban lévő dokumentumok alapján is -, ugyanakkor nagy nyomatékkal hangsúlyozza azt a tényt, hogy Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt". Romániában mind a mai napig sokan tagadják, hogy a románokat felelősség terhelné a holokauszt miatt. A romániai zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatti felelősség elutasítását jól mutatja az is, hogy a közelmúltban Marosvásárhelyen avatták fel az első romániai Holokauszt-emlékművet, amelynek talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Az első Holokauszt-emlékmű színhelyének kiválasztása, az emlékműn lévő felirat is azt igyekszik sugalmazni, hogy zsidóüldözések a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek. Történelmi tény, hogy Magyarország német megszállását követően 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, szinte egy évvel azt megelőzően, hogy hivatalos programmá lett a náci Németországban a hírhedt végső megoldás: az európai zsidóság kiirtásának terve. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, jászvásári (Iasi), dorohoi pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. Ezekért a tömeggyilkosságokért Románia akkori tényleges vezetőjét, Ion Antonescu marsallt terhelte a fő felelősség, akit háborús bűnök elkövetése miatt 1946-ban halálra ítéltek és kivégeztek. Az első romániai Holokauszt-emlékmű helyszínéül kiválasztott Marosvásárhelyen ma is a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevét viseli az egyik belvárosi utca. /Romániában nem volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Egy év és három hónap telt el azóta, hogy a Nastase-kabinet sürgősségi kormányrendeletbe foglalta: a holokauszt tagadása öt évig terjedő börtönnel büntethető. Most pedig a kormány leszögezte, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Ezen kormányközlemény után Nastasééknak kevesebb hitelük marad a nemzetközi közösséggel szemben. A fél évszázadon át tartó történelmi misztifikálás után a román vezetés végre elismerte: Romániában a negyvenes években több százezer áldozatot követelő zsidóüldözés folyt. Úgy tűnt, az amerikaiaknak sikerült tudatosítaniuk az Egyesült Államokba látogató román politikusokban: Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg Ion Antonescu marsallnak állítanak szobrokat, amíg nem gátolják meg a román fasiszta diktátor kultuszát, az egyre hangosabbá és hivatalosabbá váló holokauszttagadást. Nagy garral elkezdődött az Antonescu-szobrok leszerelése, ám ahol már kisebb ellenállásba ütközött a dolog, ott ezt sem erőltették. A marsallról elnevezett utcák nevét szinte sehol nem változtatták meg, a nemzetféltő szónokok pedig háborítatlanul uszíthattak tovább a parlamenti pulpitusról, akár a kormánypárt színeiben is. Adrian Nastase miniszterelnök nem volt őszinte, amikor - egy évvel ezelőtt - így fogalmazott: "A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni... Románia csakis akkor léphet a demokrácia útjára, és tagolódhat be az európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, és nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja." /Salamon Márton László: Holokauszt, másként. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./ 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, majdnem egy évvel azt megelőzően, hogy a hírhedt végső megoldás a náci Németországban hivatalos programmá lett. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, iasi-i, dorohoi-i pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. /Börtönnel büntethetők? = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./
2003. június 17.
Romániában nem volt holokauszt, azaz Románia 1940-1945 közötti területén nem hajtottak végre gyilkosságot a zsidóság ellen - válaszolt jún. 16-án Razvan Theodorescu művelődési miniszter, a kormány állásfoglalására reagáló jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek. "A kimondott embertelen cselekedetek a Dnyeszteren túli területeken történtek, illetve a magyar horthysták által elfoglalt észak-erdélyi térségekben" - hangsúlyozta a tárcavezető. Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt, de Románia részt vett a holokausztban - jelentette ki Razvan Theodorescu művelődési miniszter. A tárcavezető azt követően nyilatkozott a kérdésről, hogy komoly nemzetközi felháborodást keltett a román kormány múlt héten kiadott nyilatkozata, amely szerint Romániában az említett időszakban nem volt holokauszt. A foglalkozását tekintve történészprofesszor miniszter szerint a kormány nyilatkozata megfelel a valóságnak, mivel a román királyság határain belül "ugyan számtalan embertelen dolog, barbár cselekedet, jogsértés, pogrom történt, de nem volt holokauszt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében: nem folyt egy nemzeti vagy vallási kisebbség módszeres kiirtása haláltáborokban". Románia az akkori Antonescu-kormány tettei révén részt vett a holokausztban, de ezek a tettek a román hadsereg által megszállt térségben, elsősorban a Dnyeszteren túli területeken történtek, nem Románia határain belül - magyarázta Theodorescu. Külön kitért arra, hogy Észak-Erdélyben "a fasiszta, horthysta Magyarország szervezte meg az ott élő zsidóságot Auschwitzba szállító halálvonatokat". Miután Románia Németország szövetségeseként harcba lépett a Szovjetunió ellen, Hitler arra kérte Ion Antonescu marsallt, hogy folytassák a háborút a Dnyeszteren túl is. Ennek elfogadásával politikai pályafutásának talán legsúlyosabb hibáját követte el Antonescu - állapította meg Theodorescu. Hangsúlyozta, hogy a Dnyeszteren túli terület, ahol valójában volt holokauszt, soha nem tartozott Romániához, mivel a terület 1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között csak román fennhatóság alatt állt. "A zsidóságot innen Transznisztriába deportálták, ahol tömeggyilkosságot követtek el ellenük" - mondta. /Theodorescu védekezik. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2003. július 1.
A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2003. október 11.
Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora /sz. Bukarest,1922. dec. 20./ dési zsidó család második gyermekeként született. A második világháború végén a nagybányai munkaszolgálatos századból menekülve szovjet fogságba esett, majd miután onnan is sikerült megszöknie, Németországba távozott. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg, de az Egyesült Államokban fejezte be, politikatudományi doktorátussal, 1952-ben. 1956-tól a New York-i City University-n az összehasonlító politikatudomány tanáraként dolgozott, innen vonult nyugdíjba 1992-ben. Azóta professzor emeritusként az egyetem keretében működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója. Braham professzort világszerte a holokauszt egyik neves tudósaként, a magyar holokauszt egyik fő szakértőjeként ismerik. A magyar és a román zsidó holokausztról több mint hetven könyvet írt, szerkesztett. Szeptember utolsó és október első napjaiban Braham professzor Erdélyben járt. Tibori Szabó Zoltán készített vele interjút. Románia vezetői kijelentették, hogy készek szembenézni a múlttal, készek bevezetni a holokauszt oktatását a középiskolák és a felsőoktatási intézmények tanrendjébe, de ennek nyoma még nem látható. Magyarországon a holokausztot már tanítják az iskolákban. Nem sok olyan ország van a volt szovjet blokkban, amely Magyarországhoz hasonlóan külön napot jelölt ki - április 16-ikát - a holokausztra történő megemlékezésre. A magyar kormányzat nem csupán a volt Páva utcai zsinagógában létrehozandó Holokauszt Múzeum felállítását támogatja, hanem azt a nemzetközi tudományos konferenciát is, amelyet jövő év áprilisában, a holokauszt 60. évfordulóján, Molnár Judit egyetemi tanár és kollégái, a Magyar Auschwitz Alapítvány közreműködésével szerveznek Budapesten. Magyarországon ma már sok holokauszttal kapcsolatos könyv jelenik meg. Braham kiadtam néhány évvel ezelőtt az 1984 és 2000 között ebben a témakörben megjelent könyvek és tanulmányok bibliográfiáját. Az ott szereplő 1500 cím túlnyomó része Magyarországon látott napvilágot, magyarul és más nyelveken. A bukaresti Hasefer Kiadó nemsokára megjelenteti Braham professzor A népirtás politikája című könyvének rövidített változatának román kiadását. Az eredeti kétkötetes kiadást a budapesti Belvárosi Kiadó 1997-ben jelentette meg, ennek rövidített, ugyancsak magyar nyelvű, mintegy 250 oldalas változatát pedig a szintén budapesti Új Mandátum Kiadó készítette el az idén. Utóbbit azzal a céllal adták ki, hogy a magyar középiskolákban és felsőbb oktatási intézményekben tankönyvként használhassák. Ennek a kötetnek a román nyelvű változatát Politica genocidului címen szintén ki fogják adni. A professzor másik terve többkötetes munka, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, amelyet több mint húsz kollégája közreműködésével készít. A munka az 1941-es népszámlálást alapul véve, a korabeli vármegyék szintjén vizsgálja a zsidóság sorsát. Ezen vármegyék közül néhány ma már nem Magyarországhoz tartozik, hanem az utódállamokban található. Így az egykori észak-erdélyi vármegyék Romániához tartoznak, a felvidékiek Szlovákiában, illetve Ukrajnában vannak, Bácska pedig Szerbia és Montenegro része. Az enciklopédián kívül két másik, egy magyar és egy angol nyelvű köteten is dolgozik. A magyar a Tanulmányok a holokausztról sorozat harmadik kötete, amelyben az egyik tanulmány Csík vármegye zsidóságának történetét mutatja be. A másik, az angol nyelvű, szintén a magyarországi holokauszttal foglalkozik - Studies on the Holocaust in Hungary címmel. /Tibori Szabó Zoltán: Demokráciát nem lehet hazugságokra építeni. Beszélgetés Randolph L. Braham érdemes professzorral, a holokauszt-kutatás jeles tudósával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2002. március 12.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei alapszervezete kiszemelte magának a Köpeczy–Teleki ház néven ismert ingatlant. Az ügyben a március végére összehívott rendkívüli tanácsülésen döntenek Marosvásárhely városatyái: kiutalják-e vagy sem a város egykori első múzeumát a kormánypártnak. A Köpeczy–Teleki ház a város legrégebbi polgári háza, amelyet Köpeczy Tamás építtetett. Itt volt Teleki József híres könyvtára, itt rendezték be a város első múzeumát a természetrajzi, állattani és ásványi gyűjteményből, valamint a fizikaszertárból. A ház legutolsó tulajdonosa a Marmarosch Bank zsidó származású vezérigazgatója, Ádám Lajos és neje, Janka volt, akik az auschwitzi haláltáborban pusztultak el. A hagyatéki tárgyalást 1951-ben folytatták le, az ingatlant az Ádám család négy gyermeke örökölte. A 2001/10-es törvény megjelenése után a még életben levő Ádám István és húga, Éva visszaigényelte a szülői házat. A városi tanács három kormánypárti tagja az ingatlan megszerzésében az RMDSZ-es frakció szavazataira számít, amiért cserében több olyan határozattervezetet is hajlandó támogatni, amelyet a magyar párt jónak lát. A legutóbbi tanácsülésen az RMDSZ-es városatyák kijelentették: addig, amíg a jogászok nem tisztázzák az ingatlan tulajdonjogi helyzetét, nem lenne szerencsés döntéseket hozni. Ennek ellenére a kormánypártiak kijelentették, ha az RMDSZ nem tartja be korábbi ígéretét, az SZDP sem hajlandó a szövetség határozattervezeteit támogatni. /Bereczki Réka: SZDP–RMDSZ-paktum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
2002. március 29.
Nem véletlen, hogy a Nastase-kormány éppen a NATO-csatlakozásra váró országok bukaresti csúcsértekezlete előtti héten hozott a háborús bűnösök kultuszát elítélő döntést, valamint a zsidó közösségi tulajdont védő rendeletet. Az sem véletlen, hogy Razvan Theodorescu miniszter a vilniusi csoport tanácskozása idején jelentette be: holokauszt-emlékművet emelnek Románia egyik nagyvárosában. Hiszen kell-e ennél tündöklőbb kirakat Romániának: elítélik Antonescu híveit, illetve azokat, akik szobrot emeltek a marsall tiszteletére, utcákat, tereket neveztek el róla. Az sem véletlen, hogy ez a romániai város éppen Marosvásárhely, és nem Iasi, Botosani vagy netalán Bukarest: a holokauszt-emlékmű olyan helyen készül el, ahol a zsidóirtásért nem a román hatalom, hanem az akkori magyar kormány felelős. Mindenki elégedett, illetve elégtételt kapott: a Nastase-kabinet, a helyi önkormányzat, a marosvásárhelyi zsidó közösség és az amerikai zsidóság, de a román holokauszt-tagadók Paunescu-féle csoportja is. /Salamon Márton László: Kemény dió. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./ Nagy port kavart Marosvásárhelyen a Jurnalul National hasábjain megjelent Markó-nyilatkozat, mely szerint "az RMDSZ nem támogatja a holokauszt-emlékműnek az erdélyi városban való felállítását". A zsidó hitközség vezetői szerint "Markó egész életműve ellentmond ennek a feltételezésnek". Az Izsák Márton által több mint ötven évvel ezelőtt készített alkotás néhány napja került Bukarestbe, ahol szokatlan gyorsasággal kiutalt kormánypénzekből öntik bronzba. Razvan Theodorescu művelődésügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány Marosvásárhelyen szándékozik emlékművet állítani a holokauszt áldozatainak. - "A helyi művész által készített szobrot a marosvásárhelyi zsidó közösség kezdeményezésére fogják felállítani; ehhez semmi köze az RMDSZ-nek" – jelentette ki márc. 28-án Theodorescu, aki azt követően nyilatkozott a Jurnalul Nationalnak, hogy – a napilap szerint – Markó Béla elnök tiltakozott az emlékmű felállítására kijelölt helyszín ellen. Markó hangsúlyozta: az RMDSZ csak azokon a településeken támogatja a holokauszt áldozatainak emlékét szolgáló eljárásokat, ahol a történelmi adatok szerint zsidók elleni bűncselekményeket követtek el. A RMDSZ elnökének tiltakozására a miniszter azzal érvelt, hogy "ahogyan Antonescu zsidó származású románokat deportált, ugyanúgy deportált Horthy hadserege magyar zsidókat Erdélyből." Izsák Márton marosvásárhelyi szobrásznak az auschwitzi áldozatok emlékére gipszből készített alkotása 1947 óta áll a Nyár utcai zsidó temető ravatalozójában. "Kétszer is összegyűlt már a pénz a gipszmakett bronzba öntésére, de pénzváltáskor az egész odaveszett. Egy példányt a bukaresti múzeum megrendelésére is elkészítettem, ötven évvel ezelőtt. Azóta várom, hogy egyszer talán kerül pénz és emberi akarat a szobornak egy marosvásárhelyi köztéren történő felállítására – panaszolta az idős művész. "Valósággal mellbevágott Markó Bélának a Jurnalul Nationalban idézett kijelentése. Valószínűbbnek tartom az újságíró tévedését; nem lehet igaz, hogy az RMDSZ-elnök nem nézné jó szemmel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű felállítását, hiszen egész életműve, emberi hozzáállása ellentmond ennek a feltételezésnek – jelentette ki Sauber Bernát hitközségi elnök a román nyelvű napilap márc. 26-i számában megjelent újságcikk kapcsán. Dorin Florea polgármester a Krónikának azt nyilatkozta: első perctől kezdve támogatója volt az ügynek, sőt területet is felajánlott Izsák Mártonnak, ahol elhelyezhetné a szobrot: a zsinagóga előtt. Fodor Imre alpolgármester szerint a marosvásárhelyi hitközség mindeddig nem kereste meg a városházát a szobor elkészítéséhez való hozzájárulási kérelemmel. Spielmann Mihály városi tanácsos szerint indokolatlan a félelem, hogy egy holokauszt-emlékművel a magyarságra fognak mutogatni. /Antal Erika, Salamon Márton László: Kísért a múlt Vásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./
